Emily Brontë: Üvöltő szelek

Emily Brontë: Üvöltő szelek

Fülszöveg:

Harmincéves sem volt még Emily Brontë, amikor – egy esztendővel halála előtt – megírta ezt a regényt, a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regényét. Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus lélek költői vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel.

Saját vélemény:

Ahhoz képest, hogy a legtöbb ismerősöm, aki ezt a művet már olvasta elégedetlen volt, én szerencsémre kellemesen csalódtam. Ez a könyv nem kifejezetten romantikus, de mégis romantikus könyvként ismeri mindenki. Nem azért mondom, mert van benne romantika, de leginkább a szereplők kegyetlenségét ismerhetjük meg a történet által. 

Hiába van a fő gonosznak kikiáltva Heathcliff, ugyanakkor ő az egyik legfontosabb szereplőnk, és én nem vetem meg őt, tulajdonképpen pozitív is lehetne róla a véleményem. Mármint nem a sok kegyetlenségére vagyok vevő, hanem az egyetlen személyt az életében akit tartott valakire, hűen szerette halála napjáig, minden tőle telhetőt megtett (volna) érte. 

Idősebbik Catherine kicsit sok volt nekem, de az ifjabbik lett az egyik kedvenc szereplőm. 

Ami nagyon tetszett, hogy nem a főhősök , hanem Nelly szemszögén keresztül láthattuk a cselekményeket (meg még Isabellén és Zillahén egy kicsit). Így nem egy-egy szereplő gondolatát láthattam, hanem hogy valójában mi történt. 

Kedvenc részem Heathcliff és Catherine beszélgetése volt a nő halála előtt. Akkor látszódott leginkább, hogy ennek a kettőnek szereplőnek is van szíve, és használni is tudják. 

A vége nagyon tetszett, bár Heathcliff halála egy kicsit morbid volt (plusz még az utolsó napjai). 

Meg kell mondjam Linton Heathcliif nagyon unszimpatikus volt számomra, mert csak a saját érdekeit nézte, önző volt. Ezért is vigyorogtam a végén, hogy Cathy és Hareton összejöttek, mert ezzel a véggel boldogan engedem őket a jövő titkokkal teli útjára.