2.Fejezet
A kávézó
Clary... Clary... Clary... Máson sem jártattam azt a hülye eszemet, mint azon a furcsa emberlányon. Pedig javamra szóljon, hogy mindenhogy próbáltam kiverni a fejemből. Ahogy jártam az utcákat, ha egy démonba botlottam máris kivégeztem(szóval próbáltam olyan helyekre kerülni, ahol beléjük botolhatok).Miután a legnagyobb bánatomra nem sok démonterületet találtam, ezért úgy gondoltam, hogy elmegyek az Intézet edzőtermébe, és majd ott kicsit lecsillapítom magam. Ez be is jött, egy-két óra hosszára le bírtam nyugtatni magam, és semmivel sem foglalkoztam. De mivel egyszerűen belevéste magát belém ez a mondilány, egyszerűen nem bírtam magam tovább lefoglalni. Így arra jutottam, hogy az edzőterem tetején lévő egyik gerendára másztam fel, és ott a gondolataimba vetettem magam. Clary... Az isten szerelmére Jace, ez egyszerűen nem lehet, hogy egy közönséges mondén lány csak úgy az ujjai közé csavart... Az Angyalra, de hisz saját magamnak mondok ellen. Még hogy közönséges? Ő a legnagyszerűbb lány akivel valaha találkoztam. Nagyon érdekesnek találtam őt, mert úgy éreztem, hogy a pillantásával akár a szívemig is tudna hatolni. Ha közelebbről megismerhetném biztos, hogy még jobban megfigyelném őt. És ezért éreztem magam nagyszerűen ,mikor Hodge azt mondta nekem, hogy meg kell keresnem őt, és ide kell hoznom őt az Intézetbe. Tudom, hogy ez furcsának tűnik, hiszen életemben egyetlen egyszer láttam még csak őt úgy igaziból. De engem már az álmaimban meghódított ez a különleges emberlány, aki lát minket. Ezekért is gondolom őt különlegesnek, hiszen többször Látóként jelent meg az álmaimban, ráadásul múlt éjjel személyesen is találkozhattam vele. Már csak azt kéne kiderítenem, hogy most hol lehet. Arra gondoltam, hogy elmegyek arra a környékre Brooklynba, ahol az álmaimban láttam őt. A mai nap délutánja elég meleg volt, főleg ilyen fekete cuccban, mint amiben én voltam. Több órája az utcákat kutattam , és már csalódottan fel akartam adni, mikor a szemközti járdán egy vörös foltot véltem felfedezni. Csak legyen ő, csak legyen ő-imádkoztam. Lábujjhegyre emelkedtem, hogy még jobban láthassam, ahogy ez a valaki bemegy egy kávézóba. Úgy gondoltam, hogy megéri bemennem, hisz meg van rá az esély, hogy ő lesz az. Ahogy átértem az út túloldalára, már éreztem, hogy ő lesz az, mert egyszerűen vonzott a közelsége, ő maga vonzott. Mivel az emberek nem láthattak engem, hála a rúnáknak, ezért egyszerűen találhattam magamnak helyet a zsúfolt kávézóban. Épp akkor ültem le, mikor Simon, vagy ki, átfurakodott a tömegen, hogy szerezzen maguknak kávét, így egyedül hagyva Claryt. Hát ez állandóan körülötte van, vagy mi? Épp azon gondolkodtam, hogy mivel hívhatnám fel a figyelmemet Claryre, mikor egy lány közvetlen mellette lévő asztaltól odahajolt hozzá. Kíváncsian felfigyeltem, hogy mégis mit akarhat az a lány. Ha jól értettem valami olyasmit kérdezett tőle, hogy Simon a barátja-e. Erre Clary fura fejet vágva azt válaszolta, hogy nem, mert Simon a legjobb barátja. Erre azt kérdezte a másik, hogy azért nem meleg Simon. Jó ég, gondoltam magamban. Még hogy meleg! Süt róla, hogy bele van zúgva Clarybe. Ezek után Simon is visszatért a gőzölgő poharakkal a kezében, és Clary egy hálás mosollyal ajándékozta meg. Elmondta neki, hogy az a másik lány érdeklődött Simon után, mire Simon lerázta a mondi lányt annyival, hogy ő is pont a szerelmi életéről akart vele beszélni, csak más témában. Clary kicsit furán nézett rá, de megmaradt az érdeklődő tekintete is. Kezdődik a műsor!! -gondoltam. Simon bele is vágott, hogy neki más valaki tetszik, és nem az a lány , aki az előbb érdeklődött utána. Erre Clary megkérdezte tőle, hogy de azért nem vagy meleg?, erre Simon elvörösödött, és rávágta, hogy nem. Épp kinyögte volna, hogy valójában ki is tetszik neki, mikor egy gonosz kuncogással közbevágtam. Senki nem figyelt fel rám, ugye nem is tudott volna, hisz nem láthat engem senki, csak a kiszemeltem. Ez az illető nagyon is hallotta, mert hátrafordult, és a nagy zöld szemeivel a kávézót kezdte mustrálni. A szívverésem egyre hangosabb, és gyorsabb lett, ahogy a tekintete egyre közeledett felém. Hirtelen észre vett engem és a tekintete az arcomat kezdte mustrálni. Kis csodálkozás tükröződött a szemében, de nem tűnt meglepettnek, mintha számított volna rám. Ajándékoztam neki egy vigyort, és integettem neki, arra célozva , hogy örülnék neki, ha kijönne velem egy pillanatra. Meg sem várva a reakcióját felpattantam a székről, és végre elhagytam azt a zsúfolt teret. A benti előadóvers enyhén szólva is idegesített, mert az a srác aki éppen verselt, nem volt túlságosan tehetségesnek mondható.Kimentem az utcára, és befordultam a legközelebbi sikátorba. Pár pillanat múlva Clary jelent meg dühös kifejezéssel az arcán, éppen mikor a szenzort húztam elő a zsebemből. Halvány démonjeleket érzékeltem nem messze, talán hatszáz méternyire innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése